Vélemények

admin | 2010. dec. 7.

“Tapasztalataim:
Az egész arcformámat megváltoztatta az arctorna. Fiatalabb koromban jól állt, ha hátrafésültem az arcomból a hajamat, az utóbbi években viszont egyre inkább az volt jó, ha a hajammal eltakartam az arcomból. Most, pár hónap után újra formásabb lett az arcom, újra jól áll a hátrafésült haj. Az arcom színe üdébb lett, a megereszkedett szemhéjam megemelkedett, és a ráncaim is halványodtak. Igaz, hogy kellett és folyamatosan kell is érte dolgozni, de hát semmit sem adnak ingyen. Mindenkinek ajánlom ezt az arctornát, és ha már belekezdtek, akkor a Gizit ajánlom trénernek, hiszen olyan kellemes, jó hangulatú órákat töltöttünk vele.”

-Ö. Magdi

Kicsit ódzkodtam attól, hogy az 5 hónapos tanfolyam hosszú lesz és hogyan bírom ki,
de utólag azt mondom, nagyon gyorsan eltelt ráadásul az eredmény önmagáért beszél.”

-Nagyné K Márta (47éves)

“Annyira megdolgoztatta az arcom izmait, hogy egy órával később is égett az izom. Érzem, hogy amikor megnyomom egyes pontokon az arcomat mindehol sokkal izmosabb.”

-K.P-né (48éves)

” Szaunázás közben méregtelenítéshez mindig bekenem az arcom mézzel. Amióta arctornázom erre nincs szükség, mert a torna hatására nem pattanásos a bőröm”

- S. Sz. (38 éves)

“16-szor voltam arctorna órán, amikor összetalálkoztam egy régi kolléganőmmel. Annyira örültem, amikor azt mondta, hogy nagyon jól nézek ki. Mit csináltam az arcommal. Rengeteget fiatalodtam és kipihent az arcom. 35 évesen is nagyon jól esett a véleménye.”

-R.J.

“Először a szemhéjamon vettem észre a változást , majd az államon, ahol meg volt ereszkedve a bőr. Nagyon örültem, amikor férjem is észrevette, hogy feszesebb a bőröm.  Mindenkinek kívánom ezt az örömöt.”

-P.M. ( 52 éves)

“Amikor megtapogatom a szám fölötti  és körüli részt, érzem, hogy sokkal izmosabb.  Fiatal korom óta a felső ajkam vékony volt, most pedig szép telt.  Nagyon nagyon tetszik.”

-Kissné V. G. (49 éves)

“Aki egyszer kipróbálja, az rájön, hogy nem is olyan egyszerű és mennyi olyan izmot tud megmozgatni, amiről eddig fogalmunk sem volt! Sőt izomláz is lehet utána! (az arcban :) )”

- P. Gy. (43 éves)

“Korábban a tévén keresztül már találkoztam ezzel a dologgal, most létrejött a személyes találkozó is. Nagyon érdekes dolognak tartom, hogy szike, és botox nélkül jelentős javulást lehet elérni az arcbőrön és a nyakon is (ügyes harcmód toka ellen is!!!)”

- G. Cs. (39 éves)

“Az elmúlt héten kolléganőm azt mondta, hogy úgy látja, mintha kisimultabb lenne az arcom, de én is érzem, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Ez most olyan jó!!!:-). Ezt mások is észre veszik. Senki se gondolná, hogy hol vannak izmok az arcban és milyen erőfeszítés kell ahhoz, hogy ezeket megmozgasd és tornáztasd. Az elmúlt hetekben nem a fenekemben és a hasamban volt izomlázam, hanem a homlokomban és a fülem tövénél. Milyen vicces ezt így leírni, de próbáld ki és megnézzük, hogy kinevet a végén.”

- B. J-né (38 éves)